Rólunk

Baján, már az 1940-es években 60-70 fős gyülekezet volt, a Petőfi és a Batthyány utca sarkán. Sajnos az 1970-es évekre, a gyülekezet nagy része elköltözött külföldre, megöregedtek és a gyülekezet megszűnt. Isten kegyelméből sikerült 1998-ban ugyanezt az épületet kibérelnünk, a szomszédok megelégedésére, akik örömmel újságolták: „visszajöttek az Adventisták”.

Tehát 1999-ben hosszú előkészítő munka eredményeként, újra megalakult Baján az adventista gyülekezet, 15 fővel.

Lelkészeink: Dr. Deák Judit, Szilvási Csaba, Hajnal Csaba, Körmöczy Miklós, Bihari Csaba, Tokics Péter és Kis István támogatásával és a gyülekezet odaadásával, mára a környező gyülekezeteket magunkba foglalva, a taglétszám 75 főre emelkedett.

2014-ben sikerült a Bezerédj utcában megvásárolni egy polgári házat és annak a felújítását megkezdeni. 2015 márciusától már itt a Bezerédj utcában tartjuk Istentiszteleteinket és egyéb közösségi alkalmainkat.

Az épület ünnepélyes átadására és felszentelésére 2017. szeptember 23-ánt került sor.

Mi szívesen járunk a gyülekezetbe és nem tűnik megterhelőnek, ha szinte egész nap hittestvéreinkkel lehetünk együtt. Nagyszerű lehetőség, hogy mi minden szombaton egy felemelő ünnepségen vehetünk részt. A szombat közös bibliatanulmányozással, a kapcsolatok ápolásával és mélyítésével, közös étkezéssel, beszélgetéssel telik. Ha bajban vagyunk egy nagy család segítségére számíthatunk. Lehetőség nyílik barátságok születésére, amit nem csak a gyülekezet falain belül, hanem a hétköznapokban, vagy akár a szabadságok ideje alatt is tapasztalhatunk. Baján a lehetőségeket kihasználva többször szerveztünk kenu tábort a gyerekek és a felnőttek örömére. A kerékpár túrák is népszerűek, ahol szintén lehetőség van a kapcsolataink mélyítésére.